"Már többször említésre került, hogy a gyomor normális működése során csak a kellően savanyú ételpépet üríti ki aránylag gyors ütemben. Az egyes ételek eltérő mértékben váltják ki a gyomorsósav termelődését, miközben izgató hatásuk révén a gyomornedv mennyisége nőhet úgy, hogy benne a savkoncentráció (mégis! - Táplálkozás-Beállítás) alacsony. Azaz röntgen- vagy ultrahang vizsgálat során észlelhető nagyobb mennyiségű gyomornedv csak nagyon ritkán jelent fokozott savtermelést! (!!!)
Bőséges mennyiségű gyomornedvet gyakorta látni üres gyomorra elfogyasztott rostok hatására – alma esetében leginkább –, de mert nem eléggé „savas”, ezért az ilyenkor
(nyelőcsőben, garatban) föllépő gyomorégés, „savérzés” hátterében az ürülés zavara miatt bekövetkező, a természetessel ellentétes irányú, a nyelőcső felé haladó mozgás, az antiperisztaltika áll. (!!! - figyeljük a lényeget?! Táplálkozás-Beállítás)
A teljesen savhiányos gyomor mozgása is rendellenes és fölléphet antiperisztaltika, ami szintén gyomorégést vált ki, de ilyenkor folyamatosan fönnálló hasmenés társul a beteg állapothoz, amit egyébként savanyú itallal gyorsan rendezni vagy legalábbis lényegesen javítani lehet.
Szükséges tehát – főleg nagy szénhidráttartalmú vagy nagyon olajos étkezés esetén – a gyomor működését segíteni savanyúsággal vagy minél savanyúbb italokkal...[...]!
A savanyúság rosttartalma és ezért nagyobb tömege miatt nemcsak a jóllakottság érzését növeli, hanem a nagyobb felület az emésztést is segíti, ugyanakkor a bélműködésre is jótékony hatást fejt ki. De ehhez mennyiséget kell enni, azaz nem elegendő néhány salátalevél, néhány karika uborka vagy cékla vagy egy-két darab csemegeuborka [...].
Az almaecet (vagy bármely más ecet) divatja is a gyomorműködés serkentése révén tudott hódítani, mint ahogy Európában is gyorsan a legkedveltebbé vált „édes-savanyú” kínai étel.
Kevesebb panaszt, kisebb puffadást okoz a savanyú szárazbab- vagy lencsefőzelék is, s ha ezt sok tejföllel (vagy más, állati eredetű zsírral - Táplálkozás-Beállítás) készítjük, szinte nem is lép föl gázképződés.
A savanyú étel egyben diétás is! Beleértve ebbe a töltött káposztát is, melynek savanyúsága mellett a zsírossága még inkább segíti „diétás” hatását, hiszen nemcsak a gyomor, hanem egyúttal a máj-epe rendszer működését is serkenti.
A zöldségek (előzetes) sózása – a só nedv(ki)szívó hatása révén – kiszabadítja a sejtekből a bennük lévő aktív anyagokat, tehát jobban hasznosíthatók azok, melyek az eresztett lében
találhatók (savanyú káposzta leve, uborka, retek, tök stb. leve), tehát ne öntsük el!"
Gondolom, a fenti mondatokat nem olvastátok a savlekötő gyógyszerek dobozain, ugye?!